Terepszemle fotózáshoz

terepszemle

 

Fotósként bizonyára Te is folyamatosan agyalsz azon, hogy hol lehetne megcsinálni a következő portrésorozatot. Ez a folyamat egy úgymond szükséges rossz, túl kell esni rajta, rá kell szánni az időt, de hidd el, hogy a befektetett energia – egy megfelelő modellel – meg fogja hozni a kívánt eredményt.

Számomra is fejtörést okoz e téma, ha egy új projekten gondolkozom, ami kicsit eltér a megszokott street portrait világától (hozzáteszem e területen is vannak bőven lehetőségek helyszínt illetően). Én speciel a városi körülmények mellett nagyon szeretem az elhagyatott, romos helyszíneket, és ami ezzel full ellentétes, az erdőket. Utóbbit inkább ősszel a falevelek hullásakor. Ilyenkor csodaszép az erdő, számtalan kreatív ötlettel lehet megtölteni a képet.

Node visszatérve, hogyan állj neki a helyszín kiválasztásának?

Elsőként vegyél elő egy papírt és vázold fel magadnak mit is szeretnél a képen viszontlátni. Listaszerűen írd le, hogy:

– Téma: pl. portré vízparton

– Időpont (hajnal, délelőtt, délután, este)

– Kellékek

– A megfelelő modell tulajdonságai

– Hány fotó lesz a sorozatban

– Milyen technikával retusálsz (tök alap retus, vintage, high en, fekete-fehér,stb)

– … és végül a lehetséges helyszínek (Budapest, vidék, vízpart, erdő, városban, stb.)

Keress képeket Pinteresten / inspirálódj – ha eddig nem nagyon használtad, akkor kezd el –, gondold ki milyen színvilágban fog készülni a sorozat, keress megfelelő modellt hozzá, és ha ezek már megvannak, akkor nagyjából le tudod szűkíteni a helyszíneket pár ismérvre. Maradva a portrénál, ha mondjuk egy pink színvilágú pinup sorozatot készítenél, akkor ez esetben jobb egy vízpart, vagy mező, vékony testalkatú modell, esetleg különleges arc, és nem árt ha van pici rutinja a kamera előtt, nem fél – ez nagyon látszik majd.

 

Szuper, megvan a lista, kitöltve minden sor, 1-2 lehetséges helyszín is már megvan, mehet a terepszemle. Bizony erre időt és pénzt kell áldozz, ha jó sorozatot szeretnél, ne a fotózáskor érjen meglepetés benneteket. Vannak bőven lehetőségek a meglepire. 🙂

***

Válaszd ki a megfelelő helyszínt.
Ahogy fentebb írtam, ha már minden megvan a helyszínhez, akkor is jó ha még ezeket is fontolóra veszed indulás előtt.
– fényviszonyok: Milyen lesz az időjárás a fotózás napján? Milyen lesz a fény iránya-honnan fog érkezni, milyen erős lesz a nap? Milyen kiegészítőt vigyek, amivel tudom irányítani a fényt?
– környezet: Milyen tárgyak és jellemzők vannak a helyszínen, amelyek érdekesek lehetnek a fotókhoz? Vannak e zavaró elemek?
– hozzáférhetőség: Könnyen megközelíthető-e a helyszín? Van elég hely a fotózáshoz? Kell e esetleg engedély a fotózáshoz valakitől, ha igen honnan szerzem be?

Tanulmányozd a helyszínt.
Ha papíron minden stimmel, és több a pozitív válasz, mint a negatív, akkor irány a helyszín! Élőben minden más, még az is lehet, hogy nem az a pont lesz a nyerő, amire gondoltál, hanem 100 méterrel arrébb.

Légy kreatív.
Már a terepszemle alkalmával feljegyezheted magadnak azokat a kreatív elemeket, amiket majd bele fogsz komponálni a fotóba. Akár le is fotózhatod mobillal, hogy el ne felejtsd. Ne félj kísérletezni különböző beállításokkal és nézőpontokkal. A legjobb képek gyakran azok, amelyek kreatívak és egyediek.

 

A legfontosabb, hogy a lehető legtöbb dolog legyen előre lefixálva, leírva, megszerkesztve, hogy ott a helyszínen tényleg csak a fotózással tudj foglalkozni.

 

Kíváncsi vagyok neked mi lett az első utad ezek alapján.

Írd meg nekem üzenetben, whatsappon.

Tanulóim -10% kedvezményt is kapnak a PHOTOKING fotós kereskedésbe.
Gyere és kezdjünk el tanulni közösen!

Vélemény, hozzászólás?

->
Válassz egyet az elérhető kuponokból.