Barion Pixel
AI és a fotográfia kapcsolata.

 

A Kreativitás és Technológia Találkozása

Kétség nem férhet hozzá, hogy egy nagyon gyors, már-már robbanásszerű technikai fejlődésen megyünk keresztül. A fotográfiában különösen, de más területen is erősen érezhető a verseny okozta – számunkra egyébként helyenként pozitív – lineáris fejlődés. A gyártók erős túlzással, de szinte 1-2 havonta dobják piacra az újabbnál-újabb, a fotózást megkönnyítő feature-kel tűzdelt milc vázakat, objektíveket és kiegészítőket. Természetesen abból a bizonyos tortából szeretne a mobilpiac is harapni egy jó nagyot – és meg is teszi. Mind mobil / mind fotós vonalon olyan + funkciókat kapunk a pénzünkért, amit korábban elképzelni sem tudtunk volna. A mesterséges intelligenciát segítségül hívva, lassan már „helyettünk” készíti el a fotókat a kezünkben lévő kütyü.

OK, sarkított, de e felé haladunk.

Jelenleg is folynak a fejlesztések az AI kimaxolására a digitális képalkotó eszközöknél, és bele sem merek gondolni mi lesz itt 1-2 év múlva. A legújabb szenzorok és a mögöttük futó programba már igyekeznek minél több MI alapon működő funkciót belerakni, ami „megkönnyíti” a fotózást – no és persze le is egyszerüsíti azt (a szerk.).

Már a mobilfotózás is – erről írtam egy cikket itt – erőteljesen változtatja meg a fotográfia piacát, mivel olyan szereplők is beléptek, akiknek hát mondjuk azt, hogy nem sok közük van a fotózáshoz. Nyilván a gyártókat ez nem érdekli, ott a profit maximalizálás a cél, de a másik oldalt (minket fotósokat) igenis zavar az, hogy már mindent lefotózunk. Semmi kreativitás, semmi komponálás, csak a dokumentálás sok esetben, amivel növeljük a digitális lábnyomunk méretét.

Az mindenesetre tény, hogy az AI itt van köztünk, lényegében a ChatGPT ránkszabadításával piócaként fúrodik be a hétköznapjainkba.

Jogos a kérdés, hova tart a világ, a fotózás és a művészet a mesterséges intelligencia megjelenésével – és térnyerésével? E kérdésre keresem a választ e cikkben.

Az írásom végén lesz egy aprócska csavar is. 🙂

***

Az AI Szerepe a Fotózásban: A Jelen és a Jövő

A fotográfia mindig is egy művészeti és technológiai fejlődés kettősében bontakozott ki. Az utóbbi években azonban egyre inkább a mesterséges intelligencia (AI) területén való előrehaladás határozza meg ezt a művészeti ágat. A digitális korszakban az AI nemcsak a fotók javításában játszik szerepet, hanem forradalmasítja a fotográfia minden aspektusát. Ebben a cikkben megnézzük, mi várható a fotográfia területén, és vetünk egy pillantást azokra az aggodalmakra is, amelyekkel szembe kell néznünk a jövőben.

Mikor mesterséges intelligenciáról (AI) beszélünk a 21. században, sokan azonnal az ipari robotokra, vagy az okos otthonokra gondolnak. Ám mit gondolnánk, ha azt mondanánk, hogy az AI már a zsebünkben is helyet foglal, és forradalmasítja a fotózás művészetét?

Ahogy a bevezetőben is említettem az AI már most is meghatározó szerepet játszik a fotográfiában, különösen a következő területeken:

1. Képjavítás és retusálás

Az AI-alapú képjavító szoftverek lehetővé teszik, hogy még a kezdő fotósok is profi szintű képeket hozzanak létre. A gépi tanulásnak köszönhetően ezek a programok képesek automatikusan korrigálni a színeket, a kontrasztot, a zajt (és még ki tudja mit), így a fotók sokkal vonzóbb képeket „készíthetnek” különösebb tudás és gyakorlás nélkül is. A képszerkesztő szoftverekben egyre gyakoribbak az AI-alapú funkciók (lásd lentebb), ezek közül számos funkció már a mobil applikációkban is helyet kaptak, mint például az automatikus retusálás vagy a háttér gyors eltávolítása.

2. Képkeresés és kategorizálás

Az AI segítségével könnyedén megtalálhatjuk a képeket a gyűjteményünkben anélkül, hogy órákig lapoznánk át őket. Ez mondjuk már most is rendelkezésre ál számos programban, viszont immár arra is rá tudjuk venni az algoritmust, hogy azonosítsák a képeken szereplő tárgyakat és embereket, és címkézzék, rövid időn belül pedig további személyre szabott feature-t is fognak kapni ezek a programok, hogy pár kattintással a nyers fotóból szinte magazin minőségű képeket kreálhassunk. Ezek mind hasznos dolgod, de vigyázni is kell vele, mert ha mindent ráhagyunk a mesterséges intelligenciára, akkor lehet könnyen jogi vitába keveredhetünk, pedig az AI „csak” tette, amire beprogramozták, és amit folyamatosan megtanult.

3. Kompozíciós tanácsok

Az AI rendszerek képesek értékelni egy fotó kompozícióját már a gépvázon belül, és „tanácsokat adni” a jobb kép elkészítése érdekében. Például javasolhatják, hogy változtassunk a kép szögén, vagy kompozícióján, menjünk közelebb, vagy távolabb, hamarosan pedig azt is javasolni fogja nekünk, hogy milyen objektívet használjunk az adott szituációhoz (ötletet levédetem 🙂 ).

4. Személyes asszisztensek

Előre látható, hogy az AI személyes fotográfiai asszisztensekké válhatnak. Ezek az asszisztensek képesek lesznek ajánlásokat tenni a fotózás helyszínével, az expozícióval és a kompozícióval kapcsolatban is.

5. Az AI, mint kreatív partner

Kicsit sci-fi hangulatú, de talán nem rugaszkodom nagyon el a valóságtól, ha azt írom, hogy az AI lehetővé teszi majd például, hogy kreatív ötleteket kapjunk a fotózáshoz. Ilyen lehet az AI által generált kompozíciós javaslatok, vagy színpaletták javaslata az adott témához, esetleg beállítási javaslatok. Én nagyon bízom benne, hogy valahol meg lesz húzva az a bizonyos vonal, mert bár vannak közte hasznos elemek, azért teljesen ne ölje ki az alkotás szépségét.

A jövőben várhatóan az AI még integráltabbá válik a fotózási folyamatokban. Képzeljük csak el a drónokat, amelyek képesek önállóan repülni és fotózni, vagy a kamerákat, melyek előre jelzik a legjobb pillanatot egy kép elkészítésére. Ezen kívül az AI segíthet majd a fotók kiválasztásában, kategorizálásában és akár a képek tartalmának módosításában is.

Mind olyan dolgok, amik bár meggyorsítják és leegyszerüsítik a fotózás folyamatát, de kiöli a kreativitás művészetét. Azt, hogy kialakuljon a saját stílusod, amit TE alkottál meg hosszú évek gyakorlásával. Szomorú jövő elé nézünk.


Az Aggodalmak

Az én álláspontomat már ismered, de lássuk milyen területeken várható még – nem éppen pozitív – változás az AI térnyerésével a közeljövőben.

1. Művészi kreativitás elvesztése

Ahogy írtam is lényegében elvesztjük a saját magunk egyedi látásmódját, a kreativitást, mivel a mesterséges intelligáncia beprogramozható, és tanítható, így a fent felsoroltakon kívül szinte végtelen a lehetőség az AI bevetésére, de egy egyedi „stílusa” sosem lesz. Az MI által generált képek egytucat fotók lesznek, amik elárasztják majd az internet legapróbb bugyrait is.

Talán ez az egyediség, egyéni látásmód az egyetlen olyan pont, ahol mi fotósok még előnyben lehetünk – legalábbis jó ezt hinni.

2. Adatvédelem

Az AI képes azonosítani az embereket a képeken, ami adatvédelmi kérdéseket vet fel – főleg itt Magyarországon… Fontos lesz figyelni a képfelhasználási jogokra és az adatvédelmi irányelvekre. A GDPR sokkal erősebben jelen lesz, mint napjainkban, és az állampolgárok élni is fognak vele.

3. Munkahelyi változások

Az automatizáció az iparágban is változásokat hozhat. Bizonyos munkakörök automatizálódhatnak, ami elbocsátásokat vonhat maga után. Ezek sajnos nem évtizedekben mérhetők.

Összegzés

Az AI már most is forradalmasítja a fotózást, és a jövőben még fontosabb szerepet fog játszani ezen a területen (is). A gépi tanulás és az automatizáció lehetővé teszi, hogy a fotósok jobb képeket készítsenek. Ugyanakkor fontos gondoskodni arról is, hogy az AI a fotográfia fejlődésének eszköze maradjon, ne pedig kizárólagos uralkodója.

Plusz csavar az egészben, hogy ezen cikk megírásakor az AI-t is segítségül hívtam, hiszen az elemzések egy részénél a virtuális asszisztensre támaszkodtam.

Tanulóim -10% kedvezményt is kapnak a PHOTOKING fotós kereskedésbe.
Gyere és kezdjünk el tanulni közösen!

Vélemény, hozzászólás?

->
Válassz egyet az elérhető kuponokból.