Még ugyan benne vagyunk a télben, de ha a medvekoma nem látja meg az árnyékát, akkor közel a tavaszi melengető napsugarak.

Biztos láttál már olyan portré képeket, ami a nyílt utcán, a járokelők között született. Ez a street portrait / magyarosan utcai portré, de az nem annyira menő. 
Ha Pinteresten rákeresel ömleni fognak az ilyen képek. Van egy egyedi hangulata, lüktetése és vizuális kisülése a szemre.

Nem könnyű elvegyülni.
Idő kell ahhoz is, hogy ellazulj, ezért fokozatosan – néha pár poén kíséretében – oldom fel a benned rejlő feszültséget (érzed az átvezetést… 🙂 ).

Érthető, hogy nem tudsz feloldódni izibe, ha melletted sétáltatják a kutyát, aki éppen ugatással jelzi ottlétét.
Vagy az idegbeteg autósok, akik dudálnak, akkor is ha nincs rá szükség.
Vagy amikor valaki fennhangon beszél a kihangosított telefonon a közeledben.
Abszolút nehéz feladat, belátom. Eleinte engem is zavart, aztán úgy voltam vele, hogy végülis miért foglalkozom én velük, kit érdekel mit gondolnak? 🙂
Tégy te is így.

Amikor sikerül kizárni a körülötted lévő dolgokat, akkor jön el a katarzis – vagy legalábbis a kreatív alkotási folyamat.

Ez néha csak 10 perc, van akinél hosszabb, de pont ezért ezt is figyelembe veszem a fotózásnál.
Hagyok időt, hogy ne azon kelljen izgulni, hogy mindjárt vége a fotózásnak, és még mindig feszült vagyok.

Jó lesz, tetszeni fog.

Ám a sok duma mit ér pár korábbi ügyfél megnyugtató szavai nélkül. 
Ezek mind számomra kedves élmények voltak, remélem neked is az lesz majd a  közös fotózás.