Pragerfoto - kreatív fotózás

Egyéni fotós oktatás kezdőknek Budapesten, és online

Ha már unod a sablonos fotókat

Oktatás személyre szabottan

Szia,

A Nevem Práger Péter (fotográfus). Közel 10 éve foglalkozom fotózással. Ezen időszak alatt már szinte minden területét kipróbáltam ennek a csodás piacnak, amit fényképészetnek hívnak. Csináltam már gyerekfotókat, tárgyfotókat,  kreatív épületfotókat, rendezvényeken is fotóztam már, gyakran a mai napig motorsportot is fotózom, illetve sajtófotósként is dolgozom egy fotós szakmai hírportálom kapcsán.

Mégis a portréfotózás (illetve ehhez kapcsolódóan a glamour és művészi akt) ragadta meg leginkább a figyelmemet. Ez az a terület, ahol nemcsak a kommunikáció fontos az ügyféllel, de a jó hangulat kialakítása is, a baráti légkör, hogy érezze a másik fél, hogy figyelnek rá, és a legjobbat akarom kihozni belőle, mert csak így lehet a végén a számára is elfogadható fotósorozat, amit büszkén mutat majd barátainak, vagy csak meghitt pillanatokban a párjának. 

Minden helyzetben és témában meg kell találni a kreatív elemeket, hiszen az ember vizuális lény, ennél fogva igényünk van a szépre és a különleges tartalmakra. Ezek azok az apró, de fontos részei a fotózásnak, amivel TE egyedi lehetsz, és amit biztosan nem mondanak el az iskolában, vagy a workshopon. 

– Hogy miért?
Egyszerűen azért, mert nem tudnak VELED egyénileg foglalkozni.

– Miért jobb az egyéni oktatás, mint az iskolarendszerű képzés?
Nem jobb, hanem kiegészítő, vagy alapozó ahhoz, hogy majd ha elkezded az iskolát meglegyen a megfelelő alap tudásod. Továbbá én egyénileg, a TE tudásszintedhez és érdeklődésedre szabva alakítom ki az egész tanítást.

 

Pár korábbi munkám

Ezek tényleg csak töredékei azon képeknek, amiket szebbnél-szebb és ügyes – javarészt kezdő – modellekről készítettem.

További képeimet megtekintheted itt:
instagram.com/pragerfoto

Mennyibe kerül?

A teljes képzés ára (3 alkalom) most 82.000 Ft helyett 59.900 Ft* (-17% kedvezménnyel!)
(19.970 Ft/alkalom lebontva egy személyre szabott oktatásért)

Összesen 360 perc egyéni oktatás, a Te tudásszintedhez és érdeklődésedre szabva.
Nem workshop, nem iskola szintű oktatás, annál sokkal személyesebb.

Fizetési lehetőségek:

  • egy összegben fizetve (a képzés megkezdéséig utalva)
    -8% kedvezmény a következő egyéni foglalkozás árából (így akár 25% kedvezményt is spórolhatsz)
  • két részletben fizetve 50-50% arányban legkésőbb a 2. alkalom kezdete előtt.

Jelentkezem az oktatásra most!


Pár gondolat tőlem:

  • Közel 10 éve foglalkozom fotózással, azon belül portréfotózással 4-5 éve. Ezen időszak alatt stúdióban és szabadtéren is fotóztam, illetve a mai napig csinálom ezt rendszeresen.
  • Nagyon jó hangulatú fotózást és oktatást ígérhetek, mindenféle feszengés nélkül, éppen ezért ezt ne is oktatásként, hanem “tudásbővítő gyakorlásnak” tekintsd. :J
  • Az oktatás után sem eresztem el a kezedet, további alkalmanként is találkozhatunk, ahol megmutathatod az azóta készült munkáidat, átbeszéljük a hibákat (erősen szubjektív), saját tippeket adok egyes szituációkra
  • Lesz egy zárt csoport is, ahol az eseti tesztelésekről informálódhatsz, illetve egyéb klassz fotós témákat is kivesézünk.
  • Kíváncsi vagy eddigi ügyfeleim véleményére? Itt van pár (nem a teljes lista): Véleményeket itt olvashatsz

Meggyőztelek? Belevágnál?

Jelentkezem az oktatásra most! 

Kérdésed van? Írj Messenger üzenetet.


*Az ár bruttóban értendő, ÁFA visszaigénylésre nem jogosít alanyi adómentesség okán (kisadózó).
Az árváltoztatás jogát fenntartom! 
Az akciós ajánlat 2019. október 31-ig érvényes.

Tematika

1. alkalom
Ismerkedés veled és a gépeddel
Saját géped és optikád megismerése
Elképzelések és jövőbeli tervek a fotózás terén (Mik a célok?)
Jelengei tudásszint felmérése
120 perc egyéni foglalkozás / vagy 60 perc online konzultáció
2. alkalom
Fotózás élesben szabadban vagy stúdióban
Egy alkalom szabadtéri / vagy stúdió fotózás (választható)
Szabadtéri esetén budapesti kiszállás, a szükséges engedély beszerzése (plusz költség lehet)
Stúdió fotózás esetén kreatív 1 lámpás világítás (90 perc stúdió használatotot tartalmaz, a maradék időben rákészülünk)
Esetenként fotós termékek tesztelésére is van lehetőség, pl. a legújabb vázak, vagy objektívek
120 perc egyéni foglalkozás
A modellt neked kell biztosítani, lehet kezdő is, de igény esetén profi modellt is kérhetsz, sminkessel (plusz költség)
3. alkalom
Retusálás
A 2. alkalom során elkészült képek átnézése és a megfelelők kiválasztása (ne törölj ki semmit)
Képtárolás szisztémája, meta tagek, képek elnevezése, méretezés
1-2 db kiválasztott kép alap szintű retusálása
120 perc egyéni foglalkozás / vagy 60 perc online konzultáció

Van lehetőség az 1. és a 3. alkalmat online is végezni, ebben az esetben 60 perc áll rendelkezésre a konzultációra.

Kreatív / egyéni és személyre szabott oktatás